Kultúrák közötti kommunikáció, azaz a dahl és a quiche találkozása

Indiai csicseriborsó dahl, azaz leves

 Gondoltam, a finom csirkeraguleves mellé készítek valami gyorsat. Mivel pár napja a vasalás közben végignéztem egy műsort a pitesütésről - bár a műsor leginkább amerikai ízű volt -, a quiche-t választottam. Azonban úgy esett, hogy a quiche tésztája készült csak el, a sütés elmaradt. A raguleves viszont közben elfogyott....

Rendben, gondoltam másnap, amikor a vacsorát tervezgettem, akkor most a quiche mellé találok ki valamit. Lilinél olvastam először a csicseriborsó levesről, amit akkor kisebb változtatásokkal ki is próbáltam. Most ismét elgondolkodtatott, mivel mindenem megvolt hozzá a kamrámban.

Szántam rá időt is, utánaolvastam a csicserileveseknek és egy csokor recept után két konyhára szűkítettem a kört: a marokkói és az indiai konyha tartja számon a saját variációit. Ha szeretnél még olvasgatni, itt van egy és még egy magyar nyelvű marokkói recept és egy a BBC Goodfood oldaláról. Az indiai levesről többek között ezt és ezt olvastam.
Vannak különbségek, de érdekes módon a fűszerek között sok a közös, sőt túl nagy az átfedés a sok ezer kilométeres távolság ellenére. Mintha ugyanazt a receptet olvastam volna újra és újra.
Tűnődtem, hogy egyáltalán meg fogom-e tudni mondani ezek után, hogy indiai vagy marokkói levest főztem-e. Az előbbit történetesen dahlnak hívják - más hüvelyessel készült indiai levesekkel együtt -, tehát ha így nevezem a levesem, akkor az indiai mellett döntöttem, igaz?

Majdnem mindent Lili jegyzetei szerint készítettem, a változtatásokat meg tudjuk be a kamrámnak. Csilipaprika helyett házi őrlésű csípős paprikám van idehaza, friss gyömbér helyett pedig port használtam most. A Sparban vásárolt csicseriborsó kb. 24 dekás, ami 3 szép tányér levest tett ki. Leveskockát nem használok, viszont nemrég beszereztem egy csomagot a DM Alnatura termékei közül, amit most kipróbálhattam. Ez később megér egy külön mesét. Na jó, a mandulát kihagytam, hozzáteszem, nem magam miatt.

Hozzávalók:
olívaolaj
1 fej vöröshagyma
3 fokhagyma
1 üveg csicseriborsó (Sparban bukkantam rá)
1 konzerv hámozott paradicsom
só
frissen őrölt fehér bors
1 tk garam masala
csili vagy csípős paprika
gyömbér
kurkuma
egy mokkáskanál koriander mag összetörve
1 Alnatura leveskocka
kb. 3 dl víz
petrezselyem zöldje

1) A felaprított hagymaféléket megpirítottam egy kevés olívaolajon, ehhez adtam a csicseriborsót és a nagyjából összevágott hámozott paradicsomot.
2) Megfűszereztem, a leveskockát is hozzámorzsoltam és közben azon tűnődtem, hogy ilyen karakteres fűszerszámok mellett a leveskocka hogyan is rúghat labdába...vagyis hiányozna-e belőle.
3) Röviddel ezután hozzáadtam a vizet is és fedő alatt még vagy 10-15 percig, kis lángon főztem.
4) Utánafűszereztem a kedvem szerint, egy nagy csokor felaprított petrezselyemzöldet szórtam bele és le is zártam a gázt. Szívem szerint koriandert használnék legközelebb.
5) A leves 10 perc alatt elfogyott, az elismerést bezsebeltem. Ja igen, a recept bekerül a fél órás levesek közé.

Sikerült olyan erősre fűszereznem, ahogy épp jól esik. (Az érzékenyebb lelkűek most forduljanak el egy kicsit: ahogy Mr Bean fogalmazott indiai vendéglőtulajt játszva, aki az illuminált angol vendégeket szolgálja ki: "...nooo, not f****** hot, Sir. Ahm... it is... how can I put it......it's a medium spiced dish." :D
Nagyon jól esett, hogy az ízek nagyon szép harmóniát alkottak amellett, hogy a fűszerek mindegyike nagyon karakteres, már a lista is hosszúnak hat és eleve van egy fűszerkeverék köztük. Pont olyan, mint amikor egy jelenet túlságosan színpadias vagy amikor a szivárvány nagyon sok színe van jelen egyszerre, mint egy bollywoodi filmben és mégis élvezed. Valamit tudnak ezek az indiaiak.

Már a levesek közötti hasonlóságok és különbségek játéka is elgondolkodtatott arról, hogy milyenek is vagyunk mi magunk: egyszer a meglepő közelség, máskor a megkülönböztető távolság, az egyediség a mérvadó.
Lehet, hogy a leves esetében a csicseriborsó az, ami pont azokat a fűszereket kívánja és két különálló kultúra ízlése csak véletlenül ennyire hasonló? Vagy az új források, vagyis a receptek mossák össze a kettőt? Netán csak egy kicsit kellene vájkálnunk a gasztrotörténelemben, hogy megtaláljuk a közös forrást?
S ha a levesek által épített, kultúrák közötti híd nem volt elég, ott van egy még furább kérdés: mit keres a dahl és a quiche egy asztalon? Nem csak a spontán - netán sutának vagy ízléstelennek ható - ételpárosítás miatt született meg a kapcsolat az indiai leves és a francia tésztaétel között; az ízek, a fűszerek is összekapcsolták őket - a két kultúra között ezt a hidat én eszkábáltam. Olyan magától értetődőnek tűnt. De erről a halas quiche-ről majd később szólok.