2010. augusztus 9., hétfő

Csirkés, cukkinis lepény

Csak úgy a hasamra ütöttem ma délután főzés ügyben, felcsaptam az Internetet és gondoltam, azt készítem el vacsorára, ami először megtetszik és nem túl bonyolult. Így kerültem az NLcafé oldalra, ahol is 10 másodpercen belül találtam valami ígéreteset. A csirkehús-zöldség kombinációval amúgy sem olyan nehéz elcsábítani, és mivel a picike kertemben jelenleg a paradicsom és az oregánó az első és második helyezett, a kép azonnal összeállt. Azért is választottam ezt a lepényt, mert törekszem a változatosságra és ez az összeállítás az elmúlt két-három hetünk étrendjéhez képest újdonságot kínált. Úgy tartotta a kedvem, hogy most maradok az eredeti receptnél és nem fogok nekiállni variálni. Nos, ez majdnem sikerült is, bár végül a konyhám diktálta a változtatást, ugyanis nincs idehaza aszalt paradicsomom. A végeredmény tekintetében ez nem is volt olyan nagy probléma, ugyanis a háromba-négybe vágott apró paradicsomok a tetején gyönyörűen megsültek úgy, hogy a zamatos, édes húsuk egyben maradt.
Íme, az eredeti recept:

Hozzávalók 1 nagy lepényhez:

25 dkg leveles tészta
1 csirkemellfilé
1 közepes cukkini
6 szem aszalt paradicsom
3 gerezd fokhagyma
só, bors, friss oregánó
olívaolaj

A csirkemellet kockázzuk fel, olívaolajon pirítsuk meg. Adjuk hozzá a felaprított fokhagymát és a káposztareszelőn lereszelt cukkinit. Sózzuk, borsozzuk, összevágott friss oregánóval ízesítsük. Pároljuk a keveréket 1-2 percig, majd terítsük el a kinyújtott leveles tésztán, és szórjuk rá a felaprított aszalt paradicsomot is. 200 °C-ra előmelegített sütőben 20-25 percig süssük.

Nos, most, hogy másodszorra is elolvasom az eredeti receptet, látom csak, hogy mégsem sikerült tartani magam az elhatározáshoz, miszerint végigcsinálom a leírtakat... ám egy cseppet sem bánom, mert nagyon finom volt a vacsoránk ma este. Most számot vetek a változtatásokról:

Egy szép fej csíkokra vágott vöröshagymával kezdtem a pirítást, amit félidőben összekevertem a csirkekockákkal és majdnem készre pároltam a fűszerekkel. A cukkinit is kockákra vágtam a reszelés helyett és a fokhagymával együtt legalább 5 percig pirítottam az egészet. 40 dkg-os kiszerelésű tésztát vettem, amiben eleve 3 kisebb lap volt, ezeket nyújtottam, lapogattam ki kissé, mielőtt ráhalmoztam a rakományt. Ezekre kerültek az édes paradicsomdarabok, amiket szintén megszórtam oregánólevélkékkel és a biztonság kedvéért egy kis olívaolajjal meglocsoltam őket. Látható, hogy az arányoktól is eltértem végül, ám sikerült megállnom, hogy más fűszerszámot is tegyek bele.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...