2014. október 31., péntek

Mandarintököcskék, banánszellemek és virslimúmiák

Ismét itt vagyunk október végén, ami, mint ma megtanultam, a reformáció napja is. Tehát nem csak Samain ősi ünnepe ez a nap, amikor örömtüzeket gyújtottak régi pogány szokás szerint, de Luther Mártonra is sokan emlékeznek e napon, a szász választófejedelemség bibliamagyarázó professzorára, aki 1517. október 31-én függesztette ki a wittenbergi vártemplom kapujára 95 pontba foglalt téziseit. És aki kellően gyakorlatias volt ahhoz, hogy épp e neves napon függessze ki azokat a téziseket. Hogy sok ember lássa, mondta városunk kedves református tiszteletese. Nem semmi a fazon. Újító, bátor, erős ember lehetett, aki sokkal távolabb látott a kortársainál, ennek hangot adott és nem mindennapi tettet vitt véghez. Szívesen beszélgetnék vele.

Hiába teltünk el a magasztos gondolatokkal, hiába időutaztunk és emlékeztünk az elszánt reformátorra, még a templom közösségi termében is azt mesélte egy kedves ismerősöm, hogy a lánya Halloween partira megy és micsoda ruhát öltött és micsoda csudabogár sütiket sütöttek. És erre megpróbáltam neki lefesteni a szemgolyókat és a mandulakörű boszorkányujjakat, ahogy ezt pár évvel ezelőtt feljegyeztem ide a blogba is. 

Eltelve a gondolatokkal csak egy aranyos kis ötletet szeretnék 
veletek gyorsan megosztani a mai nap szellemében: 
mandarinból készült tököket és fél banán szellemeket:

http://weelicious.com/2013/10/14/tangerine-pumpkins-banana-ghosts-fruity-halloween/

Egyszerű, gyors és vicces, ráadásul elég egészséges, nem is részletezem tovább. Nem kell Halloween partit szervezni, idétlen zombi álruhákat ölteni ahhoz feltétlenül, hogy egy kis mókával feldobjuk a sötét és hosszú estéket. Szerintem nagy derültségre adhat okot egy ilyen tál csemege, ha vendégeket vársz és együtt eltöltetek egy laza, beszélgetős estét. Csak az un. csokicseppeket kell esetleg keresgélni a boltokban, a többi gyerekjáték. De csokicseppek híján egy éles késsel apró háromszögeket is vághatsz egy vékonyabb tábla csokoládéból. Talán még könnyebb dolgod lehet, miközben applikálod a szemeket és félelmetes szájakat. Ja, a tökszárak szárzellerből készültek, de egy vastagabb petrezselyemszárat is el tudok hozzá képzelni pl. Némelyik szár úgy meg tud vastagodni őszre, hogy levesbe aprításra végképp alkalmatlan.

Hát, látod, mégis részleteztem az ügymenetet.... És ráadásul még tovább is megyek, mert nem tudom kihagyni a virslimúmiákat. Ezzeh szerintem elég ez a kép is, elég beszédes. Szellemes, egyszerű és szerintem amúgy is közkedvelt csemege a bundás virsli. Én leveles tésztát használnék és ketchup mindenképp lenne az asztalon.

http://www.twelvemonthsoffun.com/blog/2012/10/24/fun-halloween-food.html

Belejöttem a keresgélésbe, ezért - nem utolsósorban - hadd ajánljam egy igazi szakértő receptjeit, hiszen Jamie Olivernek egyenesen kötelessége valami kreatívat és ijesztőt alkotni ez idő tájt. Nagyon tetszik a gondolatindítója: ez a nap jó indok arra, hogy kisebb őrültségeket kövessünk el a konyhában.
Kellemes estét, valami finomat, melegséget, barátságot és "fűszernek" egy kis őrültséget hozzá. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...