2010. november 29., hétfő

Mandulás-narancsos keksz

Kb. egy fél éve olvastam ezt a keksz receptet Dolce Vitánál és azóta várt szépen a sorban. Most, hogy eljött az Adventtel az első hó - nem is akármilyen, olyan igazi, mesebeli - ez volt az első gondolatom, amikor egy finom és illatos süteményt képzeltem az asztalra a tea mellé. Gyorsan és könnyen összeállítottam, a sütés is gyorsan ment, finom és illatos lett, pont ahogy elképzeltem. És a készen kapható kekszek persze labdába sem rúghatnak.


Itt az eredeti recept:

Hozzávalók:
10 dkg liszt,
15 dkg őrölt mandula,
4 evőkanál cukor,
10 dkg vaj,
1 kis tojás,
fél tasak sütőpor,
pár csepp mandulaesszencia (vagy aroma),
10 dkg kandírozott narancshéj

1) Gyúrjuk össze a tészta hozzávalóit (lágyabb lesz, mint a hagyományos vajas tészta, ha nagyon ragad, kis lisztet tegyünk még hozzá)
2) Gyúrjunk két hengert belőle, folpackozzuk le, tegyük a hűtőbe 1 órára
3) Melegítsük elő a sütőt 180 fokon
4) Karikázzuk fel a hengereket, fél cm szélesen (nem lesz szép sima a vágási felület, a végeredmény kicsit borzas lesz, hasonló mint pl. egy kókuszos habcsók), tegyünk sütőpapírt egy tepsibe, egymástól kellő távolságra helyezzük el a karikákat, kb. a duplájára terül szét. 10-12 percig süssük.

Egy pár dolgon változtattam: a sütőpor felét szódabikarbónával cseréltem ki, a 10 dkg liszt egy részét, egy evőkanálnyit, kukoricakeményítővel helyettesítettem az ígért porhanyós állag további reményében. A cukor fele sötétbarna nádcukor volt, mandulaesszenciám pedig nincs. Gondolkodtam egy löttyintés Amarettón, aztán végül kimaradt. Ártani nem árthat az ízének, legközelebb közelebb teszem azt az üveget, hogy biztosan belekerüljön az a löttyintés. Csak egy hengert készítettem, amiből másfél sütőlapnyi keksz került ki.


A keksz állagával több mint elégedett voltam, a liszt őrölt mandulával való helyettesítés csak üdvözölni tudom. Mégis tovább gondolnám az összetételt, talán nem megy nagyon a rovására: esetleg egészségesebb kekszet készíthetünk, ha a liszt felét teljes kiőrlésű tönkölyliszttel helyettesítjük. Legközelebb, teszem azt, karácsony táján, a kandírozott narancshéj felét étcsokoládé darabokra cserélem. Az őrölt mogyorót is ki fogom próbálni. A gesztenyeliszt hasonlóképp izgatja a fantáziámat egy jó ideje, most talán a karácsony ad alkalmat arra, hogy kipróbáljam. Igen, be is kerül a karácsonyi menübe.

2 megjegyzés:

  1. nagyon profi az egész, gyönyörűek a képek, és biztosan kipróbálom :-)
    Judy

    VálaszTörlés
  2. Jajj, köszönöm és örülök neki. Azon tűnődtem, hogy egy kicsi fűszer sem árthat neki, hogy még illatosabb legyen. :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...