2011. július 19., kedd

Ismét a mogyorós kekszről vagy inkább a zabpehelylisztről


Egyetlen tojás árválkodott a hűtőben tegnap délután, így álltam neki sütit sütni. Aztán kiderült, hogy a fehérlisztes dobozom teljesen üres, no de ez sem tartott vissza. Így született meg a narancsos-mandulás és mogyorós-zabpelyhes keksz egy újabb variációja, a narancsos, csokis, mogyorós keksz, amit valójában azért jegyzek le, mert csak zabpehelylisztem volt idehaza. És igazán nagyon finom porhanyós lett még a véletlenül kihagyott kukoricakeményítő ellenére is. És ez nagyon tetszik.

Szóval az eredeti recepthez képest a változtatás ennyi volt:
Csak 12 dkg őrölt mogyoróm volt,
ezért 10 helyett 13 dkg zabpehelyliszt került bele.
Kb. 5 dkg kandírozott narancshéjam volt,
amit kiegészítettem 5 dkg mazsolával 50%-os étcsokival, amit kockára vágtam.
Így ízesítettem tovább:
1 zacskó Bourbon vaníliás cukor,
egy elég nagyra sikeredett löttyintés az Amarettóból,
kb. egy kávéskanál őrölt fahéj.

A zabpehelyliszt külön figyelmet érdemel. Nem csupán azért vettem meg az 1 kilós kiszerelésben kapható lisztet, mert Béres Alexandra mosolygott rám meggyőzően a zacskóról, hanem mert régóta ismerős a zab kedvező hatása. Régen, úgy 10-15 éve szinte csak az úgynevezett zabpehelykockának nevezett kenyeret ettük és azóta tudom, hogy a tönkölylisztek mellett érdemes belecsempészni a zabot legalább néha az étrendbe. Hozzáteszem, elég szimpatikus az, amit eddig tőle hallottam az egészséges étkezés és az egészség mint olyan kapcsán.

Rákerestem a neten és, no lám, mit találtam elsőre, Alexandra leírását, aki nyilván dietetikusokkal karöltve tárja elénk az igazságot: igaz, a zabpehelyliszt hasonlóan magas tápértékű, "(Mindezen tulajdonságok együttes hatása révén) kevésbé emeli meg a vércukorszintet, mint más gabonafélék (alacsonyabb a GI-je)." Ez a lényeg, de érdemes végigolvasni a leírást.
Azt is megtudtam, hogy a keményítővel csínján kéne bánnom és ez nem is lesz nehéz egy ilyen finoman porhanyós zabpehelylisztes keksz után. Legközelebb a lisztet zabpehellyel fogom dúsítani a ropogós állag kedvéért.
Erről az jut eszembe, mennyire megragadott, amikor Stahl Judit fogta a pehelymixet, kissé megpirította majd ledarálta a banánkenyeréhez. Most én is kísérletezni fogok és az árpapehellyel is szeretnék megismerkedni.


Igaz, zabpehelylisztes habarással nem lesz pontosan ugyanolyan a tökfőzelék, mint a tüskeszentpéteri fehérliszttel, de jó érzéssel tálalom. A fehér, azaz nem teljes kiőrlésű tönkölylisztet ajánlom azoknak, akik nem tudnak megbarátkozni ezzel, de akár kísérletezhetnek is a lisztek különböző arányú keverékeivel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...