Padlizsánkrém balzsamecettel

Csípem a srácot. És jó a balzsamecete.

Bár nem nagy, ürítem ki a mélyhűtőből a maradékokat. Közeleg a bőség. Van még egy doboz eprem, ribizlim, egy kevés zöldborsóm. És gesztenyém.

És nem csak a bőség ideje közeleg, hanem a költözés ideje is. Közel öt hosszú év és x átmeneti helyszín után a végleges helyére, "A KONYHÁBA" költöztetem a hűtőt és az un. konyhát.
Szóval készülgetek a nagy napra és ürítem a mélyhűtőt, hogy minél simábban menjen minden. Tegnap este is kivettem két dobozt, két doboz meglepetést, ugyanis fogalmam sem volt, mit rejtenek. Valaki ugyanis elfelejtett cédulát biggyeszteni rájuk...

Ma reggel örömmel konstatáltam, hogy elővettem azt a bizonyos sült padlizsánt, amit még augusztusban raktam el és amire egy ideje már ácsingóztam.
És ma este csak annyit szeretnék röviden megosztani veled, kedves olvasó, amire már akkor és ott, a nyáron rájöttem: a már jól bevált és nagy tiszteletnek örvendő padlizsánkrémem egy kis balzsamecettel egyszerűen csodás. Igazi balzsamecettel. A tapasztalatom? Hát az, hogy ne higgy a dizájnos feliratnak, hanem fordítsd meg az üveget és olvasd el, mit tartalmaz.
 Tudom, a padlizsánra várni kell még pár hónapot - vasárnap ültetek is pár palántát a hatalmas kertembe -, de érdemes megjegyezni ezt az ötletet. 

Paradicsomos vöröslencse leves

Mennyi meleg szín: vöröslencse, sárgarépa, paradicsom

Egy ideje betáraztam vörös lencséből, ami csak várt a sorsára. Nos, nem mindig van túl sok időm főzni, ezért egy ilyen napon fogtam és beáztattam a kisebb zacskónyit, hogy mire hazaérek, már kicsit megpuhuljon, így is spórolva az időn.

Előkészítettem a kókusztejet is, de egy gyors keresés után úgy döntöttem, hogy így készítem el a levesem, mert hasonlított a már jól bevált receptjeimre: félig az olasz csicseriborsó-, félig a lencselevesemre. Tetszett a házasítás gondolata és vártam, milyen ízt hoz ki a bazsalikom és az oregano. Azt olvastam róla, hogy a Goodfood magazin ajánlására született. Pár apróbb változtatást belecsempésztem. 

Hozzávalók kb. 6 személyre:
250 g vöröslencse
3 ek extra szűz olívaolaj
kb. 4-5 dkg nyers füstölt hús vagy bacon felkockázva (elhagyható)
1 közepes vöröshagyma
3-4 gerezd fokhagyma
2-3 közepes sárgarépa
1 konzerv felkockázott paradicsom (40 dkg)
kb. fél liter alaplé vagy 1 Alnatura leveskocka, ami még mindig az egyik legjobb választásnak tűnik 
só
frissen őrölt fehérbors
kb. 1 púpos teáskanál bazsalikom és oregano
1 csokor petrezselyem

1) Felaprítottam a hagymát, a fokhagymát, a nyers, füstölt húst. Lereszeltem a répát. Mindezt megpirítottam az olajon kevergetés mellett.
2) Hozzáadtam a paradicsomot, megfűszereztem és tovább pároltam az egészet 1-2 percig.
3) Hozzáadtam a lencsét, felöntöttem az alaplével és fedő alatt kb. 20 perc alatt puhára főtt minden.
4) Csak a végén add hozzá a felaprított petrezselymet az értékes beltartalma és a friss íze miatt. Ami levesünkre most sajnos nem jutott.

Jó sűrű lett, ahogy szeretem, ám a vörös lencsét nem tudtam megmutatni benne. Egy kicsit el is kenődtem, hogy szétfőztem, nem figyeltem oda, még nem ismerem, bla-bla.... De aztán utánaolvastam:

Vörös lencse: a dél-ázsiai konyha gyakran használt alapanyaga. Felhasználása előtt nem kell beáztatni. Főzési ideje kb. 10-20 perc, ezalatt elveszíti vörös színét, megbarnul és pürés állagúvá válik. Könnyen csíráztatható. Elsősorban bioboltokban és keleti élelmiszereket árusító üzletekben szerezhető be.

OK, ez jó hír. Egyszerű, gyors, nagyszerű, melengető, és mondhatni egészséges. Nyáron hús nélkül tudom inkább elképzelni.
Legközelebb egy dahlt főzök curry-vel, római köménnyel, kurkumával. Vagy egy török vöröslencse levest bulgurral és mentával és paprikával. Ezo Gelin Çorbası-t. Ezt hallgassátok meg...

Osso buco, a paradicsomos

Osso Buco, azaz lyukas csont - már ami maradt belőle. 
A hosszú főzésidő után nem volt szívem még azt is kérni: 
várjatok, amíg lefotózom a végre feltálalt ebédet.

Kerítettem hentest, nem is volt olyan bonyolult. Ígért nekem csontos marhalábszárat és reggel 8 órakor tényleg ott sorakoztak a szeletek a pultban. 3 szép szelet 1,4 kg.... azt a mindenit. Látszik, hogy még járatlan vagyok ez ügyben. Tudtam, hogy más minőséggel lesz dolgom, de idehaza is méregettem még egy ideig a termetes darabokat. A mesében szoktak ilyet sütni, míg nekem eddig a hússzeletről más fogalmaim voltak. Imádok felfedezni.

A recept a múlt őszi Stahl magazin alapján készült, amiben annyira megragadott a leírás, hogy azonnal el is készítettem valami hasonlót pulykamellből. Most részemről az egyik húsvéti ajándék az ünnepi asztalon az Osso Buco volt, ahogy akkor ígéretet tettem.

Egy milánói ételről beszélgetünk itt, aminek részben a paradicsom adja a jellegzetességét. Az eredetileg fehér osso buco (osso buco in bianco) még vajjal, fehér színű zöldségekkel, zellerrel, hagymával, sárgarépa és paradicsom nélkül készül. Ma már az alábbi paradicsomos verzió az elterjedt kisebb nagyobb változtatásokkal. Simeoni Szekeres Magda '87-es Itáliai ízek című könyvében Milánói párolt borjúláb címen is a paradicsomos változtatot írja le és szó sem esik a fehérről. 

Hozzávalók szerintem 5-6 személyre:
1 dupla fenekű, masszív, esetleg öntött vas lábos, amit ha akarsz, be tudsz tenni a sütőbe
3 szelet csontos marhalábszár, lehetőleg egyforma vastag
5-6 kanál extra szűz olívaolaj

1 közepes vagy nagy vöröshagyma
4-5 gerezd fokhagyma
3 közepes sárgarépa
kb. ugyanannyi vagy egy kicsit kevesebb zeller
1 doboz felkockázott paradicsom (40 dkg)

kb. 4 dl húsleves (alaplé)
frissen őrölt fehér bors
só
1 kezeletlen citrom reszelt héja
egy csokor petrezselyem 

Ami ebből a receptből és az én fazekamból is kimaradt: Kb. 1 dl száraz fehérbor, a vaj, a babérlevél, a rozmaring (és a szardella), pedig mindegyit szeretem és el tudom képzelni. Ja, igen, és a lisztezés az elején.

1) A szobahőmérsékletű hússzeleteket óvatosan megmostam és leitattam róluk a felesleges vizet. Körben bevágtam a szélét pár helyen, hogy ne ugorjon össze a hússzelet egy helyes kis kosárrá és kissé megsóztam.
2) Kb. 3 kanál olívaolajon megpirítottam mindegyiket, vigyázva, hogy kényelmesen elférjenek. Ha a csont miatt nem ért le a hús, lenyomtam a lábos fenekére. Szép barnára sütöttem és egy tálra szedtem.
3) Apróra vágtam a hagymákat, lereszeltem a répát és a zellert és pár kanál olajat hozzáadva finoman megpirítottam a keveréket. Ez a soffritto, azaz az alap.
4) Ehhez hozzáadtam a paradicsomot, sóztam, borsoztam és tovább kevergettem pár percig.
5) Óvatosan visszatettem a hússzeleteket a közben lecsorgó értékes lével együtt és igyekeztem elrendezni őket a zölségalapban. Ezt felöntöttem az előző nap félretett alaplével és egy kevés vízzel, hogy mindent ellepjen.
6) Ekkor jött a főzés kevésbé mozgalmas része: fedő alá zártam az egészet és a legkisebb lángon, takarékon pároltam az egészet kb. két órán keresztül. Azért, mert van egy remek lábosom. De ha úgy jobban tetszik, tedd sütőbe az egészet, persze alacsony fokozaton, fedő alatt. Nekem pl. van egy ilyen fém kacsasütő edényem, valószínű azt használtam volna.
7) Mielőtt lezárod a gázt, ellenőrizd, hogy kellőképp puha-e a hús. A végszó a gremolata, azaz a zöldség, a citromhéj és a fokhagyma friss keveréke, amit a kész húsra szórunk és a tálalás előtt pár percig hagyjuk "hatni". 

Mint látható, ritkán készítek marhahúst, legfőképp a Főkosztos kedvéért, de ezt a receptet szívesen előveszem majd máskor is és kipróbálom egy kis változtatással, vajjal, borral, rozmaringgal. A bianco változatot is. Tulajdonképpen az elkészítés módja nagyon közel áll hozzám, néhány bevált receptemben visszaköszönnek ezek a részletek.   
Jellegénél fogva számomra inkább a hideg időszak étele. Stílusosan polentával vagy sáfrányos rizottóval tálalják. Ez ügyben ezt a Dining Guide receptet nyugodtan kövessétek.
A bónusz: egy olasz séf, Maurizio videója, amiben természetesen osso bucót készít és azt angolul kommentálja. Kissé más sorrendben készíti, de látható, hogy úgy is rendben van és a lényeg: imádom az olasz angolt, nagyon vicces...