Egy nem túl figyelemfelkelő, de számomra fontos fotó a mai ebédről
Hát, bizony, rég éreztem ezt az ízvilágot ..... kb. karácsony táján - amikor végül a nagy bőségben NEM készítettem el a szokásos töltött káposztámat - éreztem azt, hogy "de azért csak kéne enni valami jó cuccos, káposztás ételt..... mondjuk székelykáposztát" És milyen székelykáposztát? Hát ahogyan édesanyám szokta nekem elkészíteni, hiszen tudta, mennyire szeretem.....
Mivel magam még sosem készítettem, egy kicsit inspirálódtam itt-ott. Persze, hogy a Horváth Ilona szakácskönyvvel kezdtem, hogy lássam azt, hogy esetleg édesanyám miből indult ki. Aztán rájöttem, hogy székelygulyás néven bújik el a könyvben. A kiindulópont természetesen egyforma, de az elolvasott receptek alapján akár 3-4 különböző étel is lehetne egymás mellett az asztalon. És én úgy éreztem, nem fogok kreatívkodni, azt keresem, azt szeretném úgy igazán, ami bennem él. Mégis össze kellett raknom magamban egy új elképzelést, mert pirított sonkát nem akaródzott enni.... szóval így jutottam el (csupán!) pár hét leforgása alatt ☺ ide:
Szóval disznóhúst nem kérek.. ha kérnék, az csakis a legjobb helyről, magánkézből, leginkább mangalica sonka lenne, amiről tudom, hogy a legjobb minőségű, azaz egyszerűen tiszta, valódi táplálékon nevelték jó kezek.
Nagyon nem szeretem, ha valaki a túlzásokat használja egy cél elérése érdekében.... kiszúrom.... Van, akitől mégis elfogadom, hogy hatalmasakat túloz, de csak azért, hogy áttörje minél több embernél a tájékozatlanság+érdektelenség vastag kőfalát, ami a saját egészségünket illeti.... van mit áttörni... Nemrég hallottam tőle, "menjetek el a tápboltba, vegyetek disznóknak szánt tápot pár kilót, otthon tálaljátok fel nyugodtan, mondván, 'képzeljük el, hogy rántott húst vagy pörköltet eszünk', mert valójában ha valaki ilyen hús eszik, épp olyan, mintha ilyen tápot enne". Na, ez elég plasztikus .... és sajnos igaz.
Szeretném kiemelni, hogy nem a disznóhús evést kívánom kritizálni, hanem az iparosodott "megoldásokat"(!). Mély nyomokat hagyott bennem, ahogy drága szeretett nagyszüleim disznókat neveltek és milyen ünnep volt mindkét disznóölés telente ....
Akárhogy is, én most úgy éreztem, elkerülöm a disznóhúst, ide illő hús alternatívát nem tudok kitalálni, és ezért a vegán főzős tapasztalataim között kutakodtam egy kicsit. Ez lett belőle saját elképzelésből:
Hozzávalók:
kb egy kápiapaprika felcsíkozva (nekem a mélyhűtőből)
1 közepes-nagy vöröshagyma (ősszel spájzolam be a piacról)
2 közepes, szép szál répa (bio, azaz remélhetőleg pár fokkal jobb)
1 csomag füstölt tofu (bio, az Aldiból, 250g) sonka helyett
1-2 löttyintés napraforgóolaj (szintén magántermelésből, -préselésből)
frissen őrölt bors
1 babérlevél
házi piros paprika (igazán jó helyről drága barátnőmnek köszönhetően)
só csak óvatosan
talán 3 jó marék házi savanyított káposzta a piacról
kb. 2-3 evőkanálnyi zabpehelyliszt (magam őröltem drága nagyszüleim régi kávédarálóján és képzeljétek, ez is bio)
majd egy teljes doboz "mandula joghurt" (bio, Aldi)
az előkészített fokhagymát pedig végül elfelejtettem belereszelni.... ☺
1. Megtisztítottam és kedvem szerint felaprítottam a fagyos kápia paprikát, a vörös hagymát, a sárgarépát és egy lábosban elkezdtem lassan pirítani mindez együtt.
2. Közben felkockáztam a füstölt tofut és amikor már kellően átpirult a zöldséghalom, hozzáadtam és tovább pirítottam mindezt együtt pár lendületes keveréssel.
3. Ahogy elkezdett illatozni az egész konyha, tekertem rá frissen borsot, beledobtam a babérlevelet, a sóval viszont óvatos voltam a káposzta miatt, ezért csak egy kicsi adtam hozzá. Majd következett ízlés szerint a piros paprika és kicsikét pirítottam még.
4. Hozzáadtam a savanyított káposztát gondolomformán, felöntöttem vízzel, hogy lazán befedjen mindent és fedő alatt, lassabb tűzön, néha belekukkantva főztem talán egy órát.
5. Amikor kellően puha volt minden, behabartam az előre odakészített, már szobahőmérsékletű, zabliszttel kikevert mandulajoghurttal és vártam, míg rottyan egyet. Utánasóztam.
Alig vártam, hogy megkóstolhassam, annyira felcsigáztak a rég érzett illatok..... hát ...... időutazás .... imádom .... még van két tányérra való és talán betelek az élménnyel egy időre.
Tudod, kedves éhes, érdeklődő vagy épp inspirációt kereső olvasó, először arra gondoltam, minek is írjak le egy ilyen receptet, hiszen nincs ebben semmi különös.... aztán arra gondoltam, hogy valójában nem is csak egy receptet osztok meg, hanem egy élményt, a megéléseimet.
Fontos számomra az, hogy nem példálózni akarok, hogy csakis bio dolgokat kell, lehet enni. Sajnálom, amikor azt látom, hogy az un. bio étkezés trend jellege eltorzítja ennek is a lényegét, tisztaságát....
A szándékom az, hogy kicsit megmutassam, hogyan választom ki az alapanyagokat. Az odafigyelésben és a VÁLASZTÁSBAN hiszek. Akármit is eszünk, azt választjuk, attól függetlenül, hogy tudatosak vagyunk rá vagy sem. Szívből kívánom, hogy sokan átérezzék, hogy a jóllétükhöz soksoksok közük van és higgyenek abban, hogy választhatnak. (És hidd el, azokra is gondolok, akik ezt nyilvánvalóan nem tehetik meg.)
Meglehet, hogy egy született székely a szívéhez kapna a recept láttán, de ha téged megszólít, kedves éhes olvasó, készítsd el a számodra legmegfelelőbb hozzávalókkal, akár egy finom sonkával, ami az egész ízvilágot megadja.
Akár ilyen receptet kerestél, akár csak erre jártál, erre a gondolkodásra hívlak téged és bárkit, amiben az odafigyelés, a tudatosság és az örömteli alkotás és evés mind találkozik a jelen pillanatban és előre tekintve, hosszú távon is. Hát ezt jelenti számomra a "Valami finomat",
Ezért jegyeztem ezt most le. Szívből. És úgy láttam itt bent, hogy édesanyám a felhő szélén mosolyog ♥
És most teszek egy ígéretet, mert nagyon érzem az indíttatást: hamarosan lejegyzem azt is, amivel együtt ettem, mert az is épp akkor készült el, csak azóta elfogyott. ☺
Addig is szép február eleji napokat kívánok.
